2007. június 11., hétfő

Próbálnak a Vámpírok Báljára

Hétfőn tartanak először jelmezes próbát a Vámpírok Bálja szereplői. A musical egyik táncos főszereplője, Baranya Dávid a Független Hírügynökségnek elmondta: szerinte a készülő szuperprodukció sikerre van ítélve. A Vámpírok Bálja című musicalt június 30-án mutatják be a Pesti Magyar Színházban.


Az Oscar-díjas rendező, Roman Polanski azonos című filmje alapján készült Vámpírok Bálja című musicaljét 1997-ben mutatták be Bécsben. Az elmúlt tíz évben több világvárosban is műsorra tűzték a vámpír-paródiát, amely eddig 5 millió nézőt vonzott.

A Pesti Magyar Színházban Cornelius Baltus holland rendező és Roman Polanski közösen állítja színpadra a darabot. A musical egyik táncos főszereplője, a "Fehér vámpír" szerepét alakító Baranya Dávid szerkesztőségünknek elmondta: nagyon szépek és látványosak a musical fekete, ezüst és piros kosztümjei. A vámpírok nem szépek, hanem elegánsak, és ez ebben a darabban igencsak hangsúlyos, mondta el a táncos.

A Vámpírok Bálja díszlet- és jelmeztervezője Kentaur, a művészeti vezetője Póka Balázs. A musicalt Miklós Tibor fordította magyarra.

A Vámpírok Bálját három szereposztásban tűzik műsorra. A június 30-diki premieren Egyházi Gézát, Andrádi Zsanettet, Sánta Lászlót, Jegercsik Csabát, Pavletits Bélát, Kecskés Tímeát, Pirgel Dávidot, Dobos Juditot, Farkas Gábor Attilát láthatja a közönség. A "Fekete vámpír" szerepében pedig Tihanyi Ákos lép majd színpadra. A Vámpírok bálját két hónapon át, június 30-és szeptember 2-a között, hétfő kivételével minden nap játsszák a Pesti Magyar Színházban.

A Vámpírok bálja a 19. század végén játszódik Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát. Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt lógnak a vámpírriasztó fokhagymák, bár a falu lakói közül senki sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek. A romantikus Alfréd szerelmes lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A lány énekére megjelenik a vámpírgróf és meghívja Sarah-t a kastélybéli bálba. A lányban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan világa iránt. Ez a vonzalom okozza a bonyodalmakat.

(Bővebb információ a www.baranyadavid.hu, és a www.vampirokbalja.hu oldalakon)

Publikálta: TÁNC.HU, HÍR TV, UNO.HU

Nincsenek megjegyzések: