... Helyette a szervezők Ujszászi Dorottya, és Baranya Dávid
Egy test, két lélek című duóját iktatták be. A gigantikus raktárbelsőben kialakított kiállítási-előadói tér, és az összetartozás-szétválás intimitásának koreografált kontakt-tánc mozdulatai - az ebben a térben eddig megszokotthoz képest is fokozottabban - ellenpontozták itt egymást Ez az ellentmondás, egyrészt óhatatlanul azt a befogadói kérdést vetette fel, hogy miként lehet – és lehet-e egyáltalán - hétköznapi életünk súlytalan semmisségében megteremteni az együttlét szakrális pillanatait? Másrészt azt az inkább szakmai – bár, a befogadók számára is érzékelhető és izgalmas – problémát vetette fel, hogy csupán csak mozgásgesztusokkal, testjelekkel, különleges precizitással és hosszú gyakorlással kialakított tánctechnikai talentummal megmutatható-e ezen intimitás igazsága? Egyáltalán és különösképpen egy ilyen érzelmi atmoszférájában lecsupaszított térrészben?
A darab egyik utolsó momentuma, ahogy a két fiatal egymásba gabalyodó, költői szépségű odi et amo-ja közben fokozatosan csúsznak át egymás felsőruhájába, majd szétválva egy színeiben és személyességében kevert, az androgün teljességre és a szétszakadtságra egyként utaló kettősséget hoznak létre a színtéren. A jelenet jelképességének teljesen egyértelmű, már-már plakátszerű nyilvánvalósága önmagában is veszélyes. Ezt elkerülni egyetlen lehetőség a mozdulatsor rítusszerű, kultikus folyamatossággal és természetességgel való végrehajtása. Ami nem tűr semmiféle bakit. És ami egyébként, valódi tánctechnikai bravúr! Ezen az estén nem volt zökkenőmentes az egymásba bújás: egy kicsit nem találták a ruha ujját, egy kicsit összeakadt néhány mozdulat, egy kicsit ügyetlenkedtek. És ennyi elég is volt, hogy egyik pillanatról a másikra pazar ötletté erodálódjon a poétikus (jel)kép. ...
Publikálták:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése